hartford-budapest metró

2004-07-26T07:54:00.000-04:00

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak. A metró most már végállomásához közeledik.

Az utolsó hétre expresszjárattá alakult: elhaladt a helyi Temze partján, Eugene O'Neill szülőhelyén New Londonban, és hosszú útja az éjszakába a Blu-ban folytatódott. Ezután továbbsuhant a mallba a Berlin fele vezető úton. Ott beugrott a Krispy Kreme nevű, isteni jó donutos helyre, aztán hazajött társasjátékozni egy utolsót.
Most meg itt ül a bőröndjeivel az üres lakásban, és mindjárt megy elbúcsúzni a campustól.

Aztán irány a repülőtér, és haza...

2004-07-25T12:56:00.000-04:00

Nagyon mozgalmasak ezek az utolsó napok, rohangálás, ügyintézés, elbúcsúzás, kirándulás, bulizás, pakolás, csak úgy peregnek a percek. Ma töltöm az utolsó éjszakát az Egyesült Államokban.

2004-07-18T23:27:00.000-04:00

Az elmúlt nap kihívása: új halogénizzót venni az iróasztali lámpámba. Merthogy nem olyan egyszerű ez. Például többnégyzetmérföldes bevásárlóközpontokban egyáltalán nem lehet ilyesmihez hozzájutni. Ott csak ruha, parfüm, és videojáték kapható. Ha az ember egy villanykörtét, egy seprűt vagy egy csomag zsebkendőt akar venni, na azt ott nem lehet. Nekem ez mindig fura volt, de állítólag itt ez a normális, hogy a hétköznapi élet kellékeihez egyáltalán nem lehet hozzájutni a mallokban. Ergo: a mallban csak olyan dolgokat lehet kapni (de azt hatalmas mennyiségben), amikre, ha kicsit jobban belegondolsz, igazából nincs is szükséged. Na de nincs okom zsörtölődni. Hát nem az a shoppingolás definiciója, hogy csupa fölösleges kacatra költesz el egy csomó pénzt?
Szóval vissza a halogénizzóhoz. Vasárnap reggel fölkelve életmentő ötletem támadt. Eszembe jutott, hogy vasárnap az egyetlen nap a héten, amikor el tudok jutni busszal abba az áruházba, ahol a lámpámat vettem annak idején. A hét többi napján ugyanis nem arra megy a busz. Szóval felszálltam a QK nevű buszra. De végig valahogy furcsán éreztem magam. Aztán rájöttem, hogy miért: a többi utassal együtt mi voltunk a társadalom számkivetettjei, a lenézett mozgáskorlátozottak. És valóban, mindannyiunknak hiányzott egy végtagunk: az autónk. Majdnem, hogy szégyelltem magam, hogy a tömegközlekedés-használat bélyegét kell hordozzam. És valóban, noha tiszták, szépek, légkondicionáltak a buszok (képzelem mennyi benzint fogyaszthat, hogy az egész buszban 15 fokot csinálnak, de hiába,a légkondicionálás még a négykerékmentes proletariátusnak is jár), csak a legalsóbb társadalmi réteg használja őket. És az is csak muszájból. Nem is tömegközlekedés ez, hiszen nem a tömeg, hanem a csóró kisebbség veszi igénybe. Nem jól van ez így, mondom én ezt európai szemmel. Miért jó az, hogy mindenki a saját, egyéni használatú batár dobozával furikázik éjjel-nappal? Hogy leélhet egy életet, hogy személyes terét még csak arra az időre se kell, hogy elhagyja, amíg bankügyeit intézi (drive-through bank tellers)?
Valósággal éreztem az autósok szúrós, elítélő tekintetét, amint megpróbáltam átkelni egy zebrán, ahol szerintem 10 év után én voltam az első gyalogos, aki átment. Hogy jövök én ahhoz, hogy gyalog közelítem meg az áruházat? Hogy vehetem ennyire semmibe a társadalmi előírásokat? És az áruház se akarta, hogy eljussak oda. Sehol egy járda, úgy oldalaztam az út melletti domboldal gyepén.
De végül bejutottam. Nagy nehezen megtaláltam az áhított halogénizzót (ami egyébként majdnem annyi volt, mint a lámpa maga, amiben ugye van már egy izzó), és nagyon, de nagyon nehezen ráakadtam egy eladóra, akit megkértem, ugyan cserélje már ki nekem (ugyanis egy üveglapot kellett csavarhúzóval levenni, hogy hozzá lehessen férni az égőhöz).
Bizony szívmelengető érzés töltött el, amikor azt olvastam a miniatűr kis körte csomagolásán: "Made in Hungary". Nem csalódtam hazám műszaki kiválóságában, tökéletesen működött. Ennyi kaland és megaláztatás (amit az amerikai autókultúrától kellett elszenvedjek) után végülis jól végződtek a dolgok. Ez így volt megírva: pont itt, a newington-i Targetben kellett magyar halogénizzót vennem.

2004-07-18T11:39:00.000-04:00

A Benefit Street regi hazai

A vakitoan feher Capitolium
>
A Providence folyo

Újabb fővárost pipáltunk ki tegnap, rohamtempóban, mert délután ötre a Beának vissza kellett érnie hogy elhozza a kocsiját a szervizből. De mivel Providence nem túl nagy város, és mindannyian tudunk gyorsan menni, végülis mindent megnéztünk, amit akartunk. A legnagyobb élmény talán egy volt kormányzó háza volt, ahol az idegenvezető egy csomó érdekességet mesélt. Például, hogy a 18. században a cukrot nem a teába, hanem a nyelv alá tették, hogy spóroljanak vele. És ami megmaradt a nyelv alatt, az bizony ment vissza a cukortartóba. Édes élet.
Megyek eszek egy kis csokit.

2004-07-17T09:43:00.000-04:00

Most már az uccsó hét következik, és már tudom, hogy vegyes érzésekkel fogom elhagyni a Trinityt. Jó dolgom volt nekem itt, nagyon is. Egy ajándékév. Jól meg kell becsüljem.
Jövő héten még belehúzok a nyomdában, de nem bánom, az is jó. És mindennap mással fogok búcsúebédelni a déli szünetben. Egy palacsintasütés is tervben van, csak a hülye füstérzékelőtől tartok. Mióta megfogant a terv, szemezek a kis fehér dobozzal a plafonon, hogy vajon elemmel megy-e, mert akkor csak ki kell vennem őket és adj neki. Olyan érzékeny, hogy a forró olajra is szerintem beriasztana, márpedig a palacsintasütés bizony jár némi szaggal. Majd meglátjuk. Végülis ha beriaszt, legalább kijön a biztonsági szolgálat és tőlük is elköszönhetek... na jó, azért az nem lenne olyan vicces.
Újabb lövöldözés, ezúttal New Havenben, valami unatkozó munkanélküli fiatal véletlenszerűen lövöldözgetett, állítólag már elkapták. Mindig van valami.
írtam? a professzor, akinek nyáron dolgoztam, adott ajándékba egy példányt az antológiából, aminek ő a főszerkesztője. Mesélt Budapestről, a benyomásairól. Persze nagyon tetszett neki a Nagyvásárcsarnok, amint azt megjósoltam. Mostmár csak egy hét, és én is mehetek oda.

2004-07-11T10:56:00.000-04:00

Ma reggel megint azt olvastam a hírekben, hogy az éjjel két helyen is lövöldözés volt itt Hartfordban. Ezen a héten már a sokadik. És igazából semmit sem lehet tenni ellene. Hiába, ez egy szabad ország, mindenkinek szabad lőfegyvert tartani. És tartanak is. Nem nehéz hozzájutni. Ám míg a revolverhez való jog majdhogynem megkérdőjelezhetetlen szentség, egy vadiúj törvény szerint minden(de minden) vendéglátóipari egységben szigorúan tilos a dohányzás. Semmi elkülönített rész, semmi engedmény. Nincs cigi punktum. Amivel igazából egyet is értenék, mégis, valahogy nem tetszik ez az abszolút tiltás. Például egy éjszakai táncos helyen, (mint ahova tegnap is mentünk -Blu, egy belvárosi szórakozóhely), cigifüst nélkül majdhogynem steril a hangulat. Szóval olyan felemás ez a nagy törvénybetartatási szigor. Nem tudom, mit csinálnak a bosnyák étteremben, de a tippem az, hogy tojnak az új törvényre. Tessék elképzelni egy tucat bosnyákot, amint bájcsevely mellett kólájukat szopogatják a saját etnikai éttermükben, dohányzásmentesen. Nekem nehezen megy.
Tegnap megint strandoltunk, ez alkalommal a Hammonasset nevű plázson (az államban a legnagyobb), aminek a neve indiánul azt jelenti, "ahol gödröt ásunk a homokba". Nagyon szép időnk volt, és a Long Island Sound víze védettségénél fogva sokkal melegebb volt, mint a nyílt óceán Cape Cod-on. Úgy tűnik, elég jó utazó csapat vagyunk, Bea, Holta (Bea albán származású középiskolai osztálytársa, akik úgy tudtak kijönni, hogy megnyerték a zöldkártyalottót), Bjorn (Holta öccse) és jómagam. Visszafele megálltunk fagyizni egy olyan helyen, ahol a fagyissrácok és fagyislányok dalra fakadtak, ha borravalót kaptak, vagy csak úgy, hogy erősítsék a csapatszellemet. Szerintem ez az éneklés a pult mögött kicsit túlzás volt, de hát whatever sells...

2004-07-08T00:57:00.000-04:00

Mégis jó valamire ez a nyári kutatás. Hiszen így akadtam rá arra a válaszra, amit Maxine Hong Kingston, elismert kínai-amerikai írónő mondott arra a kérdésre felelve, hogy "Miért mentik meg (szerinte) a nők a világot?": "Sose gondolkozom, azon, hogy miért. Csak azon, hogy hogyan."
Sokszor hasznos, jó dolog így gondolkozni. Mert konstruktív, és nem gabalyodik bele az ember az ok-okozat-szemek végtelen láncába. Állandóan azt kérdezni, "miért", sokszor ez csak elbizonytalanít, eltántorít a valódi céltól, sőt a valóságtól. Csupa absztrakció, spekuláció. Sokkal biztosabb a "hogyan". Például:
"Hogyan fogok fölkelni holnap korán reggel, hogy befejezzem a munkámat?"
"Hogy oldom meg ezt vagy azt a problémát?"
"Hogy érdemes ezt vagy azt elvégezni, milyen sorrend a legjobb?"
"Hogyan fogok főzni, krumplinyomó nélkül krumplipürét csinálni a Valentin búcsúvacsorájára?"
Megpróbáltam mindegyik kérdést "miért"-tel is, de abból nem túl sok jó sült ki. Így jobban tetszik, előre visz, pozitív és proaktív hozzáállást sugároz, csak hogy nagyon okostojás legyek. De komolyan. Segített.

2004-07-04T14:07:00.000-04:00

Hol is lehetne máshol kezdeni a Függetlenség Napját, mint a Cape Cod Nemzeti Tengerparton, a homokdűnék között vezetve a felkelő nap aranyfényében? Na jó, azért ennyire nem volt idilli ez a reggel, mivel csak uszkve 5 órát aludtunk két éjszaka egymás után, de tényleg jól éreztük magunkat, megérte a négyórás kocsikázás...
... Hisz így találkozhattunk Szinával, megismerhettük a jófej szobatársait (akikkel együtt gyakoroltuk a massachusettsi akcentust), és kicsit a városkát, ahol dolgozik a nyáron. Provincetown nagyon színes, rettentően felkapott nyaralóhely, csak úgy hömpölygött a tömeg a főutcán. Ennek ellenére este meglepetéssel kellett tudomásul vennünk, hogy a kereslet ellenére minden kajás hely este 9-kor lehúzza rolót, úgyhogy egy, a város atmoszférájához illően Burger King helyett Burger Queen-nek nevezett helyen ettünk (kb. olyan volt, mint a régi balatoni hekkes vagy lángosos helyek amcsi változata). És délután, noha jéghideg volt a víz, én bizony megmártóztam. Igazi nyári délután volt, sok röhögéssel a strandon, Valentin Nobel-díj-várományos biofizikai elméleteivel, gagyi kártyajátékkal spékelve. De a nap sztárja mégiscsak az óceán volt, meg a lemenő nap, ami nem is nyugaton, hanem keleten bukott le a horizont mögé (ahonnan kelt), szerintem magánmegrendelésre. Vajon mennyi lehet a Nap napidíja? Gondolom orbitális összeg...

A foutca

2004-07-01T16:15:00.000-04:00

Mindenki utazik. Janelle, a munkatársam, Floridába megy a hétvégére. Liberato, akit Janelle csak úgy hív, "Mr. Szabadság", 6-án megy haza Kaliforniába, onnan tovább egy félévre Chilébe. Valentin is akkor repül Prágába. Javier már Puerto Ricóban van, szombaton meg a Beával megyünk Cape Cod-ra (négyórás út), hogy meglátogassuk az Esztert. Jó lesz elszabadulni egy kicsit a kampuszról.
Beszéltem Nikivel, és lélekben már én is készülök hazafele. Azt mondja, azt mondják neki a barátai, hogy megváltozott. De szerintem ők se tudják pontosan megmondani, hogy miben. Vajon rólam is azt fogják mondani majd, hogy megváltoztam? De az is lehet, hogy csak az egyévnyi távollét okozza ezt a benyomást. Igen, inkább ez a helyzet. Ha valakit nem látsz egy évig, egyszerűen "elszoksz" tőle, a mindennapi viselkedésmódjától, reakcióitól stb. és újra össze kell csiszolódni. Ezt sokkal valószínűbbnek tartom mint azt, hogy megváltoztunk volna. De végülis ki a megmondhatója?

Ja, úgy tűnik szerencsém lesz, tegnapelőtt egy madár, hogy itteni kifejezéssel éljek, a hátizsákomom ment ki a fürdőszobára... szóval sikálhattam.

2004-07-01T15:59:00.000-04:00

A nagy változások napja a mai. Két új vezető is hivatalba lépett. Egyfelől a Trinity kapott új elnököt James Jones személyében. Másfelől beiktatták Connecticut 87. kormányzóját, Jodi Rell-t (az állam történetében a második nő, aki betölti ezt a posztot) , aki megígérte az állam népének, hogy visszaállítja az emberek bizalmát a kormányzatban és megtisztítja a politikai élet a "korrupciós kultúrától", ami eluralkodott az utóbbi években. Ezt a bejelentését különösen nagy üdvrivalgás fogadta. A lemondott, korrupt ex-kormányzó ott se volt az eseményen, feleségével együtt költözködnek kifele a rezidenciából. Valahogy mindenki megkönnyebült most, hogy az egyébként ránézésre is simlis, dörzsölt, olyan nyakkendős-bűnöző-fejű Rowland már nem kiskirálykodik. Az autópályahatóság azon fáradozik gyorsított munkatempóban, hogy minden államhatár-jelző táblát minél hamarabb kicseréljenek, hogy még a nevét se lássa többé senki. Hát, csúnya vég, de mint a Trinity előző elnökét, Rowlandet is majdnem mindenki utálta.

Néhány nap múlva ilyennel már nem lehet majd találkozni

2004-06-29T15:12:00.000-04:00

Tele van a fejem érdekes, ámde teljesen hasznavehetetlen adatokkal. Például tudta-e valaki, hogy az átlagos Big Mac-zsemle tetején kb. 270 szezámmag van? Legközelebb tessék számolni.

És a hasonló hülye bejegyzések száma az elkövetkezendő napokban csak szaporodni fog, fel lehet készülni. Már nagyon várom július negyedikét, remélem lesz hotdog, tűzijáték meg minden.

2004-06-28T23:41:00.000-04:00

Újra itt, kipunnyadva a sok irodalomelmélettől (bár nem minden darab szörnyű, néha egész oldalakat megértek :) szóval most ezt csinálom, néha nem tudom, hova vezet, pontosan merre megyek... a munkaleírásom elég ködös, persze, hiszen irodalomtörténész írta. De nem baj, sőt, valahol azt olvastam, pont az egyik műben, amit összefoglaltam, hogy a halvány kontúrok, a meghatározatlanság, a jelentés instabilitása nem kell, hogy negatív asszociációkat keltsen. Ezt csak a nyugati kultúra nevelte belénk, úgyhogy én most fogom magam és nem esek kétségbe csak azért, mert bizonytalanok a jelentések, ingatag a nyelvezet, mint egy süppedős mocsár.
Inkább feltakarítom azt a nagyon is valódi mocsarat, amit V. okozott azzal, hogy megint a kádban lubickolt. De ezúttal rá is gyújtott, gondolván, ha már luxus legyen kövér. Jókat mulatok ezeken a kis kalandokon. De tényleg, legalább nem uncsi az élet. Mennyi sztori lesz ebből, amit majd unásig ismételhetünk és mesélhetünk egymásnak, mint a börtönben a rabok, amikor már csak a vicc számát mondják, és mindenki röhög.
Remélem.

2004-06-27T14:19:00.000-04:00

Ma amolyan otthoni fajta vasárnapi ebéd volt. Reggel elmentem a közértbe (kis kitérővel, hogy végre megnézzem a környék lakóházait, utcáit) és beszereztem a szükséges hozzávalókat. Egy nagy tepsi rakott krumpli lett belőle, lengyel kolbászkarikákkal (gondoltam, még ez hasonlít a legjobban).
Egyben megfogadtam, hogy legközelebb spanyolul fogom üdvözölni a közértben a pénztárost, és spanyolul mondom, hogy köszönöm. Mivel az egész környéken alig akad angol anyanyelvű, és a közért hangulata is karibi, valahogy olyan bénán hangzik (mondhatni out of place)a hűvös újangliai "how are you", műmosollyal körítve.
Azért mégiscsak nemmindennapi hely ez itt Amerikában belül. Például a várost, ahol a mall van, 1645-ben alapították. Ehhez képest Las Vegas még háromszáz évvel azután is alighogy felkerült a térképre. Ez a hely valóban, igazán régi. És mivel háború nemigazán volt(a függetlenségit kivéve), amit békén hagytak, az meg is maradt a mai napig. Sajnos sokmindent nem hagytak békén, de így is rengeteg ősrégi faház áll ma is eredeti állapotában. Bárcsak már csak sétálgatnom kéne, hogy felfedezzem őket... de még legalább egy hétig csak munka, aztán majd meglátjuk.
Remélem MDF jól érzi magát újra otthon. Szinának, örömmel olvasom, sok kalandban van része, neki is elrepül majd az idő. Az idő, ami Liberato szerint az egyetlen dolog, amiből soha nincs elég (úgy látszik, az idő győztött a pénz felett a "soha nem elég" kategóriában, és bevallom, szerintem megérdemelten).

2004-06-26T17:51:00.000-04:00

Mi mást is csinálhatna az ember fia szombat délután, mint hogy elmenjen a mallba. Reggeli után fogtunk magunkat, Valentin, Petya (egy bolgár lány, aki az itteni kórházban van nyári gyakorlaton) és én, fölpattantunk a Q-ra és meg sem álltunk a Westfarms-ig. Tévedés ne essék, nem csak amolyan lézengös plázázás volt ez. Nagyon is konkrét céllal mentünk, ugyanis elkészült Valentin új öltönye, amit a méretére kellett szabni. Felvettük az öltönyt, aztán a pillanat hevében Valentin még gyorsan vett hozzá egy pár elegáns börcipöt és egy órát. Ha már lúd, legyen kövér, próbáltam nekik elmagyarázni ezt a magyar közmondást. Piszok sokat költött, de valóban, erre mind ö kereste meg a pénzt az egy év alatt a minimálösszegü órabéréböl. Összespórolta, hogy aztán most majdnem mindent elköltsön. Hosszútávú befektetés, azt mondja. Már gyakorolja a szpícset, amit Prágában fog elöadni valamelyik kelet-európai miniszterelnök tiszteletére rendezett fogadáson... legalábbis szerinte.
Ugyan lenne elég munkám ami a számítógéphez láncol, de muszáj volt emberek társaságában elhagyni a kampuszt, egyszerü mentálhigiéniás okokból. Úgyis elég hullaszag van hétközben, hétvégén meg duplán, nem ártott ez a kis buszozás, még ha csak West Hartford-ig is. Most viszont vissza a gályára, már nem sok idöm van míg megjön a professzorom.

2004-06-22T21:59:00.000-04:00

MDF meg elrepült. Hazament. Örülök, hogy örül, találkozik újra régen látott barátaival, akik nagyon hiányoztak neki egy éven keresztül. Kikísértem a repülőtérre, s mire visszaértem Hartfordba, ő már az Atlanti óceán fölött szállt. Remélem otthon újra hazatalál. Tényleg, ahogy mondta, lezárult egy korszak.
De milyen mozgalmas korszak! Kíváncsi vagyok, mik lesznek azok a kis történetek, amik hosszú évtizedeken át megmaradnak. Hát, rögtön eszembe jut egypár.
Ahogy ismerem, már az első napokban el fog menni a nyelviskolába, és felteszi a termekbe azokat a dekorációkat, amiket innen vitt, direkt, hogy milyen jó lesz a nyelvsuliba, meg tanításhoz.
Utolsó hétvége New Yorkban. Coney Island: nép, strand, Florida-hangulat, fekvés a homokban, hotdog és leégés. De súlyos, rákvörös. Bencével séta a városban, bankügyintézés, LUSH-bolt felfedezése. Búcsú, és nem is akármilyen. A várostól, amit Budapest után talán mindketten a legjobban ismerünk.

2004-06-22T21:45:00.000-04:00

Azon töprengek, vajon mitől lesznek bizonyos dolgok misztikussakká, illetve mitől demisztifikálódnak (de ronda szó). Azt hiszem, azt lengi körül a misztikum, ami nem ismerős, ami ködös, aminek nem tiszták a körvonalai, ami nem része a mindennapi rutinéletnek. Talán Amerika misztikuma is ilyen. Az amerikai álom, Hollywood, a gyorséttermek, az autókultúra, a pazarlás, a szupermarketek, az élet. Otthonról mintha mindezt valami különleges, idegenszerű, talányos misztikum venné körül. Amerika, az valami más, egy másik világ, ahol minden másként működik. Igen is, meg nem is. Remélem nem hangzik fellengzősen, de mostanra úgy érzem, számomra elvesztette az ismeretlen varázsát. Persze, itt mindig van mit felfedezni, és minden nap valami újat tanul az ember. De valahogy nem érzem különlegesnek, olyan nagyon másnak az életet, mint otthon vagy máshol a világban. Itt is mindenki meg akar élni (jól), előrejutni a karrierben, minél jobb állásba kerülni. Itt is van munkanélküliség, munkahely-bizonytalanság (de még mennyire), tömeges elbocsátások, szegénység, a többségnek szerény jólét, olyan hónapról-hónapra típusú. Persze sokan vannak, akik otthoni mércékkel nagyon jól élnek, de mindegy, nem is ez a lényeg. A buszon a fogódzó ugyanúgy kopik, mint otthon, a járdaszél kövei közül ugyanúgy jön ki a gaz, ugyanúgy eldugul a vécé, beszarik a tévé, vagy éppen az utcát újrabetonozó munkások vágják el a kábelt. A politika is hasonlóan korrupt, épp ma mondott le a kormányzó, a nagy többség (87%) helyeslésével.

2004-06-14T21:19:00.000-04:00

Mit is mondhatnék az elmúlt napokról? Sokat dolgoztam, nagyon gyorsan telt az idő. Most hétvégén volt az öregdiákok találkozója, 1939-től 1999-ig, ötévenként. A legtöbb bácsi és néni aranyos volt, de persze voltak bunkók is, akik mit sem változtak azóta, mióta végeztek a Trinityn, és csak egy jó berúgásra jöttek el. Persze ki kellett nyalni mindenki popóját, a pénzadományok miatt. Minden évfolyam kapott valami ajándékot, esernyőt, pólót, kulcstartót, szalmakalapot, a végzés évével. De jó tapasztalat volt, én regisztráltam Kellnert és Chatfield professzort is.
Vasárnap este pedig Fulco professzorasszony hívott meg minket vacsorára az otthonába, Glastonburybe. Gyönyörű háza van, kis tavacskával, benne aranyhalakkal. Finom volt a vacsora is, de az volt benne a legjobb, hogy egy otthonban lehettünk végre, nem egy személytelen étteremben.
Ez a mostani hét is gyorsan fog eltelni. MDF-nek ez az utolsó, nekem be kell gyorsítani a kutatási prodzsektemmel, és majdnem minden nap búcsúvacsorázunk valakivel. Szerdán Chatfield tanárúrral thai kaját eszünk, csütörtökön Saiying kínait főz, Susmita nepálit, pénteken pedig a Valentin fog meglepni minket valami bolgár fogással, persze disznóhúsból.

2004-06-09T15:30:00.000-04:00

Mitől is érdekes, hogy a Vénusz pályája keresztezte a Föld-Nap tengelyt? Abban biztos vagyok, hogy magukat a résztvevő égitesteket nem hozta különösebb lázba ez az esemény. Csak attól volt érdekes, hogy mi (az emberek) kiváncsiak voltunk rá. Pedig csak egy légypiszoknyi kis pontocska látszódott a felkelő nap korongján tegnap reggel. De mindegy, mi felkeltünk hajnali ötkor ezért a kis légypiszokért, már csak azért is, mert ingyen palacsintát ígértek hozzá, juharsziruppal. Meg narancslevet, kávét. A srácok, akik a palacsintát sütötték nagyon lelkesek voltak, ám annál bénábbak, úgyhogy két szenes gombot rágcsáltunk, nyakonöntve cukorsziruppal. De azért megérte.
Asszem kezdem elveszteni a türelmemet Valentinnal kapcs. Eddig azt hittem, hogy számos próbálkozásom, a kezdeményező kommunikációs stílus és az, hogy baráti, közlékeny viszonyt „erőltettem” vele, egy idő után meghozza a gyümölcsét, és előbb-utóbb eszébe jut, hogy egyszer ő mosogasson el, elrakja maga után a kenyeret, visszahúzza a zuhanyfüggönyt, kidobja a szemetét, megköszönje a vacsorát, amit elérakunk, vagy egyszer ő tegyen fel esetleg nekem egy kérdést. Roppant nehéz alak, tonnákat nyom a begyepesedettsége, vagy én nem is tudom minek nevezzem, hihetetlenül zárt, állítása szerint nagy bizniszmen lesz, és mégis, fogalma se volt, hogy lehet kuponnal spórolni, meg honnan tudjuk mi, hogy ilyen meg olyan esemény van a városban. Hát onnan, hogy nyitva tartjuk a szemünket, fülünket. Ő meg mintha állandó szemellenzőt hordana. Felőlem olyan, amilyen lenni akar, csak azt szeretném elérni, hogy az együttélés alapvető szabályait tartsa be, és ha megkérdezem, hogy hogyhogy nem ette meg a vacsorát, amit félretettünk neki, ne azt válaszolja nyeglén, hogy „its a free country”. Nem baj, ezek után a szabad ország jegyében majd azt főz magának, amit akar.
Este elmegyünk a belvárosba, ahol a helyi éttermek nyomott áron adnak ízelítőt a kínálatukból. Remélem, Hartford, jó ízeid vannak. Majd kiderül.

2004-06-06T14:45:00.000-04:00

Megint mozgalmas napok állnak mögöttem. Tegnap Fulco professzorasszony elvitt minket vacsorázni egy igen drága afgán étterembe, ahol isteni volt a kaja (pl. rózsavízzel meglocsolt fagyi volt a desszert), abban viszont biztos vagyok, hogy az átlag afgán mindennapi ételeihez (ha egyáltalán van mit enniük) köze sincs az egésznek. Ez olyan, mikor Washingtonban megláttuk az etióp éttermet, és ugye nekünk magyaroknak legalábbis(vegyük csak a morbid, ún. etióp-vicceket) ez a melléknév nem éppen kulináris örömöket, hanem inkább éhezést konnotál, úgyhogy nekem furának tűnt, hogy "etióp konyha", na de mindegy, itt biztos másképp van.
Előtte elmentünk a Beával megnézni a helyi görög fesztivált, ahol borsos árért mindenféle görög finomságot lehetett (volna) enni, de mi maradtunk a paprikáskrumplinál. Aztán az afgán vacsi után még visszamentünk a bosnyák kocsmába, ahol egy-egy Heinkennel búcsúztattuk a szombatot. Nem tudom miért, de itt minden a kaja körül forog. Még én is. Ma reggel felavattam a dollárboltból szerzett új késünket és vágódeszkánkat, amit az ujjam egy kis darabkája bánt, de annyi baj legyen, hiszen kárpótolt, hogy jól sikerült a szalonnás-hagymás tojásrántotta. Mint otthon.

2004-06-03T00:26:00.000-04:00

Jaj de nem fűlik a fogam semmilyen intellektuális tevékenységhez. Mikor vége lett az évnek és leadtam az utolsó esszét is, lehúztam az agyroló. Most pedig szükség lenne rá, és végre fizetnek is érte, mégis, kínkeserves szenvedés, hogy leüljek írni, gondolkozni. Most nem akarok. Csak ledolgozni a kis 8-9-10 órámat, aztán kirándulni, tévézni, főzni, sütni, rendezkedni, beszélgetni. Ki a fenét érdekel az amerikai etnikai irodalom, mikor itt nyüzsögnek körülöttem a különböző etnikumok különbségeinek, együttélésének élő példái. Hagyjuk a posztmodern rizsát a paradigmák felcsavarodásáról, összeomlásáról és soviniszta fogalomkészletéről, és a metanarratívák hitelvesztéséről. Én élni akarok, vásárolni menni a közértbe, sétálni az utcán, szemlélődni, nézni hogy mi történik itt, most. A teoretikusok meg akadjanak bele a kusza paradigmaindáikba.
A nap ténye: majonézes kukoricát gyártottam, köret-saláta gyanánt a tegnap megsütött füstölt sertéshúshoz. Nagy sikert aratott, amit örömmel konstatáltam.

2004-05-31T01:25:00.000-04:00

Az új háborús emlékmű a nemzeti mall közepén.

2004-05-31T01:02:00.000-04:00

Elcsépelt, hogy Amerika a legmultikultibb hely a világon. De ezen a hétvégén is be kellett látnom, ez tényleg így van. Itt annyi nyelvet beszélnek, amennyi a világon csak van. Olyan etnikai éttermek vannak, amiket otthon még nem is hallottunk, perui, afgán, etióp konyha. A közértben spanyolul nyomják, a szemben lévő boltban (Wawel) lengyelü, mellette az utazási iroda Brazilíára és egyéb latin-amerikai országokra specializálódik. Néhány sarok és ott a korei keresztény gyülekezet temploma. És valójában ez nagyon keveseket zavar, mindenki olyan nyelven vartyog, ami neki jólesik. Ha akar, váltogat a karibi angol és a puerto-ricoi spanyol között. Vagy éppen, mint mi, magyarul tesz megjegyzést a lassú pénztárosokra.
Szombaton Valentin javaslatára elmentünk egy bosnyák étterembe. Beléptünk, Amerika kint maradt, odabent pedig, mintha egy magyar vidéki kocsmában lettünk volna hirtelen. Igazából azért mentünk mert Elica, aki szintén bolgár, ott dolgozik a nyáron. Volt élőzene, Alen Osmanovic énekelt bosnyák dalokat szintetizátor-kísérettel. Meg aztán, mint Dél-kelet Európában, mindenki dohányzott a helyiségben (nem tudom, hogyhogy nem vonatkoznak az amerikai törvények, amik pedig egyáltalán nem engednek meg ilyesmit...) A szomszéd asztal négy kör Heinekenre és egy Tequilára hívott meg minket, Cevapit ettünk ajvarral, mint a régi szép időkben Horvátországban. Nagyon jót mulattunk, a végére kicsit be is csíptünk. Holnap ünnepnap van, de itt nem a Pünkösd miatt, hanem a háborúk amerikai áldozataira emlékeznek Memorial Day címszó alatt. Persze nem is lehet igazi ünnep az olyan, amihez nem kapcsolódik valamilyen nagy árleszállítási akció. A fogyasztásra mindig van indok, legyen az Washington vagy Lincoln elnök, a háborús áldozatok, vagy akármi más. Hotdog, csillagos-sávos bugyi, koszorúzás a nagy márványemlékműveknél, shoppingolás az összeesésig...
Holnap mi is részt veszünk ebben a kavalkádban, megyünk West Hartfordba utcai fesztiválra. Ahol szintén minden eladó lesz. Készpénzt és hitelkártyát is elfogadunk.
De legalább sétálunk egy kicsit a májusi napon.

2004-05-28T20:20:00.000-04:00

Szina itt volt, mentek vissza New Yorkba Dennel. A látogatás örömére elsétáltunk egy közeli mexikói étterembe, amit "El Sarape"-nak hívnak. Nagyon gáz környéken kellett keresztülmenni, de kell egy kis izgalom is az életben. Szóval túléltük.
Amúgy egyre jobb a munkahelyemen, sokat dumálunk, kezdem megismerni a kollégáimat. Igazán színes kis társaság, és munka is van bőven, már megtanultam kezelni a könyvkötőgépet, a címkézőgépet és a vágógépet is.

2004-05-26T12:54:00.000-04:00

Szóval ez történt tegnap délután, ma kaptunk róla hivatalos tájékoztatót:

This serves to notify the campus of an incident that occurred on Zion Street (in the vicinity of the ramp leading up to Summit Street).

During the evening on May 25, 2004, Hartford Police officers went to a residence on Zion Street to serve a warrant. Upon arrival, two officers were met with gunfire. In the exchange that ensued, the two officers sustained non life-threatening injuries while the suspect was fatally wounded. Both HPD officers involved in the shooting have been treated and released from the hospital and are expected to make a full recovery.

The Hartford Police Department has advised the media that it does not believe that there are any other suspects involved and at large.

Más: valami állami ügynökség (tájvédelem vagy kulturális örökség vagy valami ilyesmi), hivatalosan is közzétette, hogy az agresszívan terjeszkedő és rossz feltételek között dolgoztató WalMart áruházlánc egy egész állam, méghozzá Vermont létét fenyegeti. De lehet, hogy ez a jövő. A nemzetállam helyett jön a multinacionális konszernállam. Welcome to Walmartland.

2004-05-25T23:01:00.000-04:00

Ma is bebizonyosodott, fasza egy környéken lakunk. Délután öt körül, mindössze két utcányira egy rajtaütés során két rendőrt meglőttek, amiből tűzpárbaj kerekedett. Hallottuk mi ám a mentőket meg a rendőrséget szirénázni, de csak az esti újságból tudtuk meg, mi is történt. Hihetetlen itt a bűnőzés. Rengeteg a munkanélküli, sokan egész nap csak lófrálnak, bandáznak, állnak vagy unatkozva söröznek a házuk előtt, és ha elmegy valaki a házuk előtt, követik a tekintetükkel, mintha ez lenne nekik a nap eseménye. Tudom, hogy hiba a szegényésget "kriminalizálni", de abban is biztos vagyok, a bűnőzés és a nyomor(munkanélküliség) bizony gyakran összefügg.
Délután elbuszoztunk a mallba, és a debitkártyám megint feldobott. Most vissza a munkához. Mára ennyit Új-Anglia emelkedő csillagáról.

2004-05-23T23:23:00.000-04:00

Történetek olvasok, és a történetek fontosságáról. Állítólag (egy "meseszakácskönyv" szerint) a mesterséges intelligencia kulcsa is abban rejlik, hogy fel tudjuk-e térképezni, hogyan formáljuk, tároljuk, és fogjuk fel a történeteket (a szó legtágabb értelmében), legyen az egy rövid reklámklip narratív struktúrája vagy egy komplex munkafolyamat több lépésből álló leírása. Szóval minden, amit csinálunk, ahogy emlékszünk dolgokra, minden egy-egy kisebb vagy nagyobb történet, amit néha csak belső szemünk vásznán játszunk le, máskor pedig a való életben "játszuk el". De vannak természet által adott, eleve létező történetek (vagy inkább történetkeretek), mint pl. napfelkeltétől naplementéig vagy maga az élet. Vagy egy hely, mint egy tisztás vagy egy szoba.
Kevésbé komolyra ferdítve a szót, a holnap története az lesz, hogy felbélyegzek 17 ládányi elsőbbséget élvező levelet, a bejövő gólyák információscsomagját. Sok sikert nekem ehhez a feladathoz.

2004-05-23T23:06:00.000-04:00

Ma mindannyian a párizsi tragédia hírére keltünk, sajnos. Borzasztó, hogy megépülhetnek olyan szerkezetek, amik nem képesek önmagukat se megtartani. A tervezők nem látták a Pokoli Torony című filmet? Ott is, az építész mindent alárendelt saját nagyravágyásának, hogy megvalósítsa grandiózus és "trendi" tervét. Ez a csarnok is egy karcsú, elegáns, csupaüveg szerkezet volt, maga a megtestesült posztmodern elegancia. Csak éppen életképtelen és nem biztonságos. Persze az "imidzs" mindennél fontosabb. Kiváncsi vagyok, hány ilyen hasonló kirakatcsarnok van még a világon. Miért nem lehet olyat építeni, amibe kevésbé merész, ámde biztonságos és jól szolgálja a célt, amit szolgálni hivatott?

Más. Kalandos nap volt a mai. Villámlás, koranyári vihar, elázás hazafelé a közértből, isteni spagettivacsora, saját készítésű fokhagymás kenyérrel. Igazán, hát nem csudajó egy vasárnap az ilyen?

Holnap elkezdjük feladni a csomagjainkat, így egy részünk már hazafele költözik. Remélem nem akad fenn a szemem, amikor meghallom, hogy mindennek mekkora a postaköltsége.

2004-05-23T11:11:00.000-04:00

Tegnap igazán jó társasági életet éltem. Délután elmentünk moziba, hogy megnézzük a Shrek 2-t, nagyon jópofa volt , tele fergeteges poénokkal. Aztán segítettünk Zabrinának átköltözni a nyári szállásra, majd őt és Beát meghívtuk egy magyaros hagymástojásrántotta-vacsorára. Pont olyan jól sikerült a rántotta, mint amilyeneket otthon szoktam csinálni, és még rászórnivaló pirospaprikánk is volt. Aztán este megint film, ezúttal a Doktor Szöszi 2. Úgy látszik, ez a folytatások napja volt.

2004-05-18T20:13:00.000-04:00

Asszem kitágult a gyomrom az egyéves nagy zabálástól. Mi mással magyaráznám, hogy napok óta folyton-folyvást éhes vagyok? Mindig csak ennék, pedig most kéne lefogyni, különben is korlátozottak a költségvetési keretek. Már egy hete dolgozom az új helyemen, az egyetemi nyomdában, ami mellesleg postaállomás is, úgyhogy már kívülről tudom a postai díjakat és az USA irányítószámrendszerét. Tegnap azt hittem, hogy csináltam egy 18 dolláros kárt a postázógéppel, de kiderült, hogy nem, hát nagy kő esett le a szívemről.
Az előző hétvége nagyrészt a költözködésről szólt. Átcuccoltunk a kampusz túlvégére, az épület, amiben lakunk, már egy városi útra néz. Van a közelben közért, biokocsma, italbolt, és itt megy el a busz is a ház előtt. Nagyon jó kis hely, elfogadnék lakásnak egy ilyet otthon is.
Most vasárnap volt a ballagás is, négyzet alakú fekete sapkák röpködtek a levegőben, mint a filmeken, a magyarok potyaingyenkajára vadásztak, és láttuk Faye Dunaway-t is, akinek most végzett a fia. Monica Lewinsky és Woody Allen után ő már a harmadik híresség, akivel összefutottunk.
Persze, nagy volt a felhajtás, de ez majd csak akkor fog bennünk tudatosulni, amikor otthon hozzánkvágják a diplomát a Múzeum krt. egy eldugott sötét termében...
MDF meglepett a kedvenc filmemmel, ami egyben első DVD-m is, a film címe "Win a Date with Tad Hamilton". Jópofa vígjáték, és egy csomó mindent elmond Amerikáról is, nagyon jó dumák vannak benne. Úgy tűnik, jól elleszünk így hármasban, Valentin, MDF meg én. Ma már együtt vacsoráztunk, kétfajta Campbells konzervlevest (sajtos és csirkés) meg mesterséges ízesítésű, nagyon finom eprestekercset. Anyut kértem, írjon le néhány otthoni receptet, hogy finomakat tudjuk kotyvasztani.
Így éldegélünk most, mint a befőtt. Tetszik ez nekem.

2004-05-10T09:59:00.000-04:00

Az utóbbi két hét igen sűrű volt, úgyhogy nem nagyon volt időm blogolni, de most bepótolom. Itt volt a Niki anyukája, tegnap búcsúztattuk el a JFK-n. Remélem összességében jól érezte magát. Szerintem kapott egy jó képet Új-Angliáról, a Trinitys életről (a sűrűjébe csöppent bele) és a New York-i metróhálózat kiismerhetetlenségéről. Meg arról is, hogy nem minden úgy van, ahogy a mítoszokban. Például ugye, New York elvileg olyan város "ami sosem alszik". Hát ezt meg kell cáfolnom. Az az igazság, hogy majdnem az összes gyorsétterem bezár este nyolckor vagy fél kilenckor. Egy órát kellett metrózni csak azért, hogy a Times Square-en végre találjunk egy McDonaldsot, ami nyitva volt szombat este. Ehhez képest otthon még a legeldugottabb gyorsétterem is csak 11-kor vagy éjfélkor zár be.

Újra megmásztuk az Empire State Buildinget, kimentünk a Szabadságszoborhoz és Ellis Islandre, ahol megkerestem az összes Kollereket. Még előző héten mentünk több egynapos kirándulásra, például Concordba, Bostonba, Newport Rhode Island-re. Az utóbbi helyen megnéztük a Vanderbilt család palotáját (mindenféle stílusok keveredése, jó amerikai szokás szerint), és kiderült, hogy a Vanderbilt örökös lány egy Széchenyihez ment feleségül, úgyhogy a ház tele volt olyan képekkel, amire rá volt írva magyarul, hogy "családias hangulat Newporton". Ez vicces véletlen volt, mert először nem is akartunk bemenni a 15 dolláros belépti díj miatt.

A koliban közben persze elszabadult a pokol, mert vége lett a sulinak és a végzősöket egy hetes bulisorozattal ünnepli meg az egyetem. Ennek megfelelően az egész egy undorító hányásos részeges fetrengés. Péntek éjjel annyira elegem lett, hogy többeknek is leüvöltöttem a fejét, amire kb. 10 perc erejéig bekussoltak. Persze emeleti felelősünk, az az inkompetens, mosolyogva kérte meg őket, de nagyon szépen, hogy kicsit legyenek csendesebben. Mire én mondam neki, hogy "Scott, ezek az arcodba röhögnek, nem veszed észre?" Mert persze a biztonsági szolgálatot sose hívja föl, csak fenyegetőzik. Igen, erről az egyetemről csak akkor rúgnak ki valakit, ha valakinek a halálát okozza. Minden más bocsánatos bűn. Ja, illetve nem. A puskázás nem. Itt az akkora erkölcstelenség, hogy egy szinten van majdnem a halálokozással. Kicsit mintha el lennének csúszva az értékek, asszem.

De hogy ne így fejezzem be. Csütörtökön Kellner úr meghívott minket (a 4 Trinitys és a 3 Bardost) egy vacsorára New Yorkban. Fél négyre jött ide elénk a hatalmas fehér limuzin (belül bőrkanapéval, viszikisüvegekkel), hogy elvigyen minket Kellner úr házához a 77. utcába. Egész saját háza van New Yorkban, három emeletes, csodálatos luxusvilla. Ott találkoztunk, majd átsétáltunk egy nagyon felkapott és drága olasz étterembe, ami annak idején a maffiavezérek kedvenc helye volt. Az étlapon persze nem voltak árak, ez nem olyan hely volt, ahol a vendégeknek számítana... Jött a pincér, ajánlotta a napi specialitást, és figyelmeztettek, hogy bizonyos kagylófajtát ne rendeljünk, nem ajánlja... ebből is látszik, hogy Mr. Kellner eléggé törzsi lehet ott. Persze hatalmas tányérok voltak, a közepén kicsi étellel, de az nagyon finom volt. Borjúszeletet ettem mozzarellával, valami savanyú mártásban, meg Mr. Kellner rendelt mindféle különleges desszertet. Majd vissza a limóba, és irány Hartford. Hát, eldobtuk az agyunkat. Nem volt semmi, tényleg.

2004-05-01T10:18:00.000-04:00

Már jó régen írtam, de csak azért, mert tényleg nem volt időm. Jött a Niki mamája, elintéztem a munkát, áttetettük New Yorkban a repülőjegyet (július 26-ra), kétszer is gyűltünk az ISA-val (egyszer csirkepörköltet kaptak nokedlivel és tejfölös uborkasalátával, tegnap meg többszáz palancsintát sütöttünk nekik Niki mamája segítségével, mindenféle, kakaós, lekváros, diós, fahéjas töltelékkel). Közben meg egy csomó esszét írtam és adtam be, már csak az utolsók vannak hátra.
Kocsit is kölcsönöztünk New Yorkban, ahol MDF mamája meg mi is mélyvízben tanulhattuk meg a városi vezetés trükkjeit. Egy batár nagy metálszürke új Oldsmobile-ról van szó, ami itt az "economy" (legkisebb) kategória. Azzal furikázunk most és élvezzük az autó által nyújtott mobilitást. Hát igen, érezhető a különbség, itt kocsi nélkül nem lehet élni, sajnos. Holnap ha minden igaz átmegyünk Rhode Island-be egy napi kirándulásra, addig minden házit be kell hogy fejezzek.
Magyarország: mint az klubunk rendezvényeiből kiderül, már egy hete minden a magyarokról szól. Tegnap, pont a csatlakozás előestéjén meghívott minket az egyik tanárnő az órájára, hogy beszéljünk arról, milyen volt az élet a szocialista Kelet-Európában. Elvittük nekik a Budapest Retrót, abból mutattunk részleteket, és szerintem elég értelmeseket tudtunk mondani, talán tanultak valamit rólunk.
És hát most már meg hivatalosan is európai állampolgárok vagyunk. Európai Egyesült Államok. Tényleg megismétli magát a történelem? Variációk egy témára?

Az első amerikai zászló, a 13 csillag még kör alakban...

2004-04-21T21:01:00.000-04:00

Na csak annyi, hogy időköztben észhez tért az idő és kitavaszodott. Így már mingyán más... a kampuszon minden virágba borult, gyönyörű nárciszok, ibolyák, krókuszok virítanak itt meg ott, a tulipánfáról nem is beszélve. A jó idővel együtt beköszöntött MDF vénsége is, mivel 24. életévébe lépett. Ő is teljesen kivirágzott, amikor megleptük a könyvtárban egy isteni, olasz, cappuccinos túrótortával. Asszem jól sikerült a szülinap. Este még moziba is mentünk, az Eternal Sunshine of the Spotless Mind c. új amcsi filmet néztük meg, mindenkinek ajánlhatom, nagyon szép film. Íme egy kép a köszöntő társaságról a könyvtár előtt:

2004-04-16T23:38:00.000-04:00

Ma elegem lett a szomszédomban lakó állatokból, úgyhogy kipanaszkodtam magam Scott-nak, aki az "emeleti felelős", és mondtam neki, tök fölösleges bárkit felírni meg bejelenteni, úgyse történik az ég világon semmi. A képlet egyszerű: a pénzes szülőkkel megáldott kölköknek mindent szabad. De nem tudtam befejezni vele a beszélgetést, úgyhogy rittyentettem neki egy levelet, amiben leírtam, ami már régóta a bögyömben volt a helyi fényes ifjúságról. Íme egy részlet a levélből:

Based on what I have seen in this building and Boardwalk only, which my window overlooks, partying really gets out of hand here and some of those kids sink to completely subhuman levels. They unroll tons of toilet paper, scatter all kinds of objects everywhere, break glasses, puke on doors and toilet seats, shout deafeningly and crawl around on all fours. And what happens the following morning? Everything is cleaned up in a discreet way by the Spanish-speaking cleaning staff, so that by the time the wild party-people wake up, it’s all gone (as if by magic!) and they don’t even have to be reminded of the mess that they made the previous night. My personal feeling is that there is just something fundamentally wrong with this, but again maybe I’m exaggerating things and blowing them up. But I’ m pretty sure that it’s not good to teach college-students that their actions have no consequences whatsoever. Or is this how things should work?

2004-04-15T23:43:00.000-04:00

Jelentem, ma az Egyesült Államok adófizetője lettem. Nem is kis összeggel, mintegy 801 dollárral járultam hozzá a szövetségi büdzséhez (persze nem konkrétan én, hanem a Kellner bácsi), aki a saját adóalapcsökkentő költségei után adózik helyettünk... De izgi volt, a könyvelő néni mindegyikünknek negyed órán keresztül magyarázta, hogy s mint számolta ki az adónkat, milyen táblázattal, satöbbi. Sokkal vékonyabb az adatlap, mint az otthoni, mindössze két oldalas volt. A 2004-es adónket is vele fogjuk intézni, Magyarországról. Érdekes lesz.
Ma este egy szörnyen unalmas előadást kellett majdnem végigülni arról, hogy hogyan harcoltak a puertoricoiak polgárjogaikért az 1960-as években. Na mindegy, de legalább jó kaja volt, ingyen...

2004-04-14T21:34:00.000-04:00

Most már úgy fest, van állásom a nyárra, kettő is. Most már csak a tartózkodásit kell elintézni meg a repjegyet áttetetni a Malév New York-i irodájában. Meg a lakhatást kibulizni. Sínen van a szakdolgozat címleadása is, úgyhogy minden be van indítva, most már nem is rajtam múlik. Holnap megyünk aláírni az adóbevallásunkat, kíváncsi vagyok, mennyit gombol le rólunk (illetve Kellner bácsiról, mert ő fizeti) az állam.
Gyártom az esszéket, lankadatlanul. Egyiket a másik után. Már egészen beleszoktam.
Az egyik professzorom (Paul Lauter, nagyon jó fej) megy Budapestre valamikor júniusban, úgyhogy elláttam mindenféle jótanáccsal, jegyzetelt szorgalmasan, hogy mit érdemes megnézni. Mondtam neki, hogy a helyében a világ minden kincséért sem hagynám ki a Nagyvásárcsarnokot, hatalmas élmény. Már egy napi programot is kitaláltam neki és a feleségének: egy reggeli lubickolás a Gellért-fürdőben meg a hullámmedencében, aztán felpattannak a 47-es vagy 49-es vilire, mennek egy megállót a Fővámig, ott megnézik a csarnokot (ahol hosszú órákat lehet eltölteni), majd még két megálló és ott a zsinagóga. Aztán délután további részében szabad foglalkozás, mondjuk egy kis séta az Andrássyn, majd este opera, opera után vacsora és a város megtekintése a várból. Jó kis program mi?
Mutattam neki forintot is, hogy tudja, hogy néz ki, rávilágítottam, hogy mennyire hasonlítanak parlamentjeink, és hogy a BKV-nál nincsen zónarendszer, csak menetjegy. Majd még viszek neki térképet is, hogy jobban képben legyen. Kíváncsi leszek, hogy júliusban, amikor visszajön, mit fog mesélni. Vicces, hogy előbb megy haza, mint én...

2004-04-11T20:11:00.000-04:00

Tegnap megtörtént a kirándulás, amit olyan bonyolult és kínkeserves volt megszervezni. De végül megjelent a busz és kész lett a csekk is. Némi kavargás után megtaláltuk a Harvard hatalmas kampuszán azt az épületet, ahonnan a túra indult, és pont elcsíptük a csoportot is. Egy harvardi diák volt az idegenvezetőnk (Szina szerint ketten is elfértek volna az egójában), aki önmagát is és a sulit is az egekig magasztalta. Az épületek és az egyetem fekvése tényleg gyönyörűek voltak, az óriási kiterjedésű kampuszt egy nem is olyan kis folyó szeli ketté. Ezután a megálló után még negyven percnyire volt a híres-hírhedt Salem, az 1692-es boszorkányhisztéria, persorozat, tömeges bebörtönzések és akasztások színhelye. Ma Salem Boston egy békés, virágzó kis külvárosa, ami főleg a "boszorkányos" turizmusból él, még a helyi újság címfeliratát is egy kalapos boszi díszíti. Itt van Hawthorne Hétormú háza is, ahova a hihetetlen, 11 dolláros beugró miatt be se mentünk. Szegény Hawthorne olyan lelkifurdalást érzett amiatt, hogy sok generációval előtti felmenője kegyetlen ítéletek osztogatója volt a boszorkányüldözés során, hogy megváltoztatta nevének helyesírását, nehogy valaki Hathorne bíróval asszociálja. Az egész őrületben 19 embert akasztottak fel, és többszázat hosszú időre bebörtönöztek. Az ismeretlen áldozatok neveit mindössze néhány éve "tisztította meg" hivatalosan is Massachusetts törvényhozása, deklarálva ártatlanságukat.
Persze, boszorkányok nincsenek. Vagy mégis? Szerinted, Szina?

Salemi házak

2004-04-08T16:40:00.000-04:00

Alig jut eszembe bármi említésre méltó amiről írhatnék. Pörgős, rohanó, mégis kellemesen egyforma napok ezek. Egyformán fárasztóak. De mégis: otthonról csudajó meglepetéseket kapok, például húsvéti hímzett terítőt meg gyönyörű képeslapokat... csak az a baj, hogy a finom házi sonyót, tormát meg aranysárga főtt tojást meg fonott kalácsot nem tudják elküldeni. Egy a mázlim, hogy nem lesz túl sok idő a hazavágyásra, egyrészt mivel itt Húsvéthétfő munkanap a javából, másrészt mert annyi dolgom van... például itt van a szombati boszorkányos kirándulás, meg az izgalom, hogy minden jól süljön el, a vezető -bár az túl nagy kívánság lenne, hogy beszéljen angolul- legalább azt tudja, melyik autópálya vezet Boston felé... majd meglátjuk. Go ISA!

2004-04-05T17:10:00.000-04:00

Múlnak a napok. Fergetes sebességgel. Már csak kb. három hét van a suliból, de ebbe a három hétbe mindent bele kell süríteni. Számos nagy esszét kell írni, ki kell találni egy témát a szakdolihoz, munkát találni, vízumot hossabbítani, repülőjegyet átrakatni, nyomtatót eladni, könyveket feladni, közben még kirándulásokat szervezünk... egyszóval nem unatkozom. Tegnap 11 órát töltöttem a könytárban, mert adatot kellett gyűjteni egy prodzsekthez az egyik itteni nagy biztosítótársaságról (The Hartford). Aztán persze ma reggel elaludtam, úgyhogy be se mentem dolgozni.
Mindenkinek jó napot, hamarosan érkező tavaszt kívánok.

2004-04-01T15:43:00.000-05:00

Esik az eső, kitartóan esik, már második napja nem hagyja abba. Ilyenkor kiderülnek dolgok... például hogy mivel a gyönyörű füvünk csak gyeptégla és nincs talaj ami beinná, elvezetné a csapadékot, áll a víz az egész k(r)ampuszon.
Ma az egyik tanárom nyíltan "inert"-nek nevezte az osztályt, ami kb. annyit tesz, hogy "élettelen", mert el se mosolyodtak a különben tényleg tök jó poénjain. De mindenki már megint majd bealudt az órán, biztos az idő miatt.
Ma két fontos esemény is történt Amerikában. Egyrészt a Taco Bell nevű gyorsétteremlánc hosszú tárgyalás után aláírta a szövetségi kormánnyal azt a szerződést, amelynek értelmében ezután az amerikai szabadság szimbólumaként számon tartott Liberty Bell-t hivatalosan "Taco Liberty Bell"-nek fogják hívni. Ez a promóciós kampány az eddigi legnagyobb az USA történetében.
Ugyanaznap dobta piacra a Burger King a "balkezes Whopper"-t, ami kifejezetten a több mint 32 millió balkezes amerikait célozza meg. Az új whopper ugyanolyan, mint a hagyományos jobbkezes változat, csak éppen az uborkát, majonézt meg kecsapot 180 fokkal elforgatták hogy a jól kézre illetve szájra essen a balkezeseknek.
Mindenkinek boldog április elsejét!

Taco Liberty Bell

2004-03-31T01:01:00.000-05:00

Ma olyan gyengének éreztem magam úgyhogy gondoltam kirúgok a hámból és itthon maradok. Ellógtam két órát de asszem nem dőlt össze a világ.
Bár nincs időm rá, mégis sokat gondolkozom azon, vajon hogyhogy nem sikerült barátokra találni az amerikaiak között. Arra jutottam, hogy itt nehezebb ismerkedni, mint otthon, az emberek nagy általánosságban zárkózottabbak, hűvösebbek, individualistábbak, nehezen nyílnak meg. Itt valahogy vastagabb a csonthéjas burok, drágábban mérik az intimitást. Többet kell érte dolgozni. És ez az a munka, amire nem fordítottam akkora erőfeszítést, időt, energiát, ami "eredményt" hozott volna. Merthogy itt sem lehetetlen barátokra lelni. Csak épp jobban meg kell érte dolgozni. Ezért tényleg minden csodálatom Szináé, aki bevállalta ezt a "melót", mert úgy gondolta, érdemes. Sok odafigyelést, időt áldozott arra, hogy a gyenge kis barátságcsírákból egész kis növényke legyen. Állandóan locsolgatta, ápolgatta őket és teszi még mindig. Úgyhogy egész kis kertje lett, de azért még most is óvni kell a palántákat az elemektől, csakhogy teljesen metaforikus legyek. Lényeg a lényeg, itt nem csak úgy lesznek, maguktól kialakulnak a barátságok, mint otthon. Itt többet kell kezdeményezni, eléjük kell menni, legalább félútig. Ők is csak félútig jönnek el ugyanis feléd.

2004-03-28T12:53:00.000-05:00

A tegnap éjjel illetve ma reggel újabb ékes bizonyítéka volt annak, hogy a Trinitys egyetemisták (?) kultúráltsági szintjén még van mit emelni... és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. Nem mintha mindig erről akarnék írni, és prédikálni se akarok, nem vagyok az a fajta. De mit tegyek, ha egyszer csak ilyennel találkozom, minden héten? Én szeretek bulizni, de ezek nem buliznak, ezek állat módjára fetrengenek. Az ajtókon csöpög le a köpet, miniszoknyás csajok hullarészegen hugyoznak a fiúvécébe vagy mellé. Vörösen forog a szemük, mint akik minden eszüket elvesztették. A képen pedig látható, hogy milyen állapotokat hagynak maguk után vasárnap reggelre. A másik képen a szobámból látható utca, az Allen Place, a háttérben pedig a hartfordi kórház épületkomplexuma. Jó másnapos vasárnapot mindenkinek!

Tájkép csata után...

2004-03-27T22:49:00.000-05:00

Ma olvastam a Courant-ban, hogy egyre nagyobb probléma a környék középiskoláiban a tanárok elleni erőszak. Számos olyan esetről írnak, amikor a tanárokat sok-sok öltéssel kellett összevarrni különböző helyeken. A cikk írója szerint az a baj, hogy nincs költségvetési keret még több biztonsági őr szolgálatba állítására az iskolákban, és a jelenlegi felügyelet nem elégséges. Szomorú. Szomorú, hogy a cikk írójának nem jut eszébe, hogy talán nem természetes egyáltalán, hogy biztonsági őrt kelljen alkalmazni egy iskolában azért, hogy a tanárokat megvédjék a diákoktól. Talán a gyerekeket kéne megnevelni. De azt hiszem itt ezzel már elkéstek. Itt már ilyesmiről nem lehet beszélni. A tanári szigor itt már valószínűleg személyiségi jogok és mit tudom én milyen kutya füle perelhető megsértése. Úgyhogy a tanárok csak továbbra is rettegésben tanítsanak, ez a jövő útja. Otthon is ez a tendencia?

2004-03-25T15:10:00.000-05:00

Akadozik a blogírás. Mióta hazaértünk, igyekszem utolérni magam az iskolai munkában. Nem könnyű, tonnányi az írni és az olvasnivaló is. Közben megvolt életem első telefonos munkainterjúja, a hét végére kiderül, hogy milyen eredménnyel. Elég ügyetlen volt, ahogy egyszerre négyen voltunk a vonalban, nem tudom. Majd meglátjuk. A mai nap fénypontja: a Bistroban igazi japán szusimester állítja össze a finom friss csemegevacsorát. Kedd és csütörtök egyenlő "szusinap", pálcikával, szójaszósszal és átlátszóan vékony gyömbérszeletekkel. Talán egy kicsit túlságosan ételcentrikus lettem. Nem baj, megfogadtuk MDF-fel és Valentinnal, hogy nyárig felhízlaljuk magunkat és aztán két hónapig nem eszünk semmit, így fogunk lefogyni, mint a medve vagy a mókus téli álom közben. Jó kis terv, mi?
Közben megszerettem a countrymuzsikát, azt hallgatom a rádión. Főleg azokat a dalokat szeretem, amik a Délről, a Dixie-ről szólnak. A legjobb ilyen zenét játszó csapat most a Rascal Flatts. Először Tennesseeben hallottam őket, a Mike tette be amikor mentünk Memphisből Nashville felé.

2004-03-23T19:02:00.000-05:00

Szina tegnap nagyon finom tojásos nokedlit (otthon csak úgy mondanánk, "nokszlit") főzött, úgyhogy hazai vacsora volt, ami kicsit feldobta a hétfőt. Semmi különös nem történik, csak annyi, hogy holnap lesz életem első telefoninterjúja egy nyári állásra. Ilyet még nem csináltam, kicsit izgulok.

2004-03-21T12:57:00.000-05:00

Hazaértünk. New Yorkból, a JFK-ről, megannyi kaland után végülis taxival egyenesen Hartfordig. A 250 dolláros fuvart (ami mellesleg drágább volt, mint a repülőjegy), a légitársaság fizette (America West). Most pedig következik a suli előtti utolsó nap tűzoltó munkája. A részletekről később. Mindenkinek üdvözletem, Nonónak boldog szülinapot!

2004-03-10T18:58:00.000-05:00

Utazóláz. Iskolai szálak fejvesztett tempójú elvarrása, legalábbis a következő 10 napra. Szervezés, pakolás, dolgok elsikálása. Csak hogy minden jó legyen. Odaát, a túloldalon, a naposabb oldalon. Ahol már nyár van (29 fok, bizony ám!), fürdőruha és naptej. Viszlát puritánok földje...

2004-03-07T13:32:00.000-05:00

Néha nagyon dühösnek és tehetetlennek érzem magam. MDF-nek is megmondtam, nem vagyok egy autokrata, és felőlem mindenki azt csinál, amit akar, de ezeket a hülyegyerekeket -nem tudok más szót használni rájuk, és nem azért, mert én annyira érettnek vagy felnőttnek érezném magam- olyan szívesen megpofoznám. Olyanok, mint a kisgyerekek, amikor nagyon belelovallják magukat valamibe, amit tudják, hogy nem szabadna csinálniuk, és tudják, hogy a szülő egyre idegesebb és türelmetlenebb, de ők azért is, mert ki akarják puhatolni, meddig mehetnek el. Na ezen a ponton hiszek az észheztérítő tasli nevelő hatásában. Amikor már a szó csak falra hányt borsó.
Hát ezek az úgynevezett egyetemisták pont ilyenek. Ma, vasárnap délelőtt, az egyetem megint iszonyú pénzekért (méregdrága friss virágkölteményekkel)bankettet szervezett az utolsó éveseknek, brunchot, ahol folyik az "alternatív ital", és ami arról szól, hogy hogyan igyuk hulla részegre magunkat vasárnap reggel, hogyan üvöltözzünk embertelen artikulátlan hangokon, hogyan csapkodjuk úgy az ajtókat hogy majd kiszakadjanak, hogyan hányjuk össze magunkat és egymást, hogyan süllyedjünk olyan állati primitív szintre, amilyennel Amerikán kívül még nem találkoztam. Lányok kisestélyi koktélruhákban és teljes sminkben négykézláb másznak, úgy üvöltenek visítanak hogy az leírhatatlan.
Egyszóval el vagyok képedve, meg vagyok döbbenve és ezen nem tudok túllépni. Miért muszáj leállatiasulni? Nem tudják másként jól érezni magukat? Ez ennek az országnak a majdani vezető rétege?
És mindezt az iskola fizeti, illetve az ő szüleik. Jó hogy a feneküket ki nem törlik vécézés után. És a szart majd összetakarítja a spanyolul beszélő bevándorló. Mint ahogy ez történt tegnap, amikor állt a cucc a fürdőszobában, mert valaki eldugította a retyót. Néha meg lehet ettől undorodni.
Persze ez nem Amerika. Itt különleges játékszabályok is érvényesülnek, nem lehet a Trinity alapján egy egész országot megítélni, hiszen annyi minden jó dolog is van. De ez most nem az. A jókról még majd írok, kevésbé elborult hangulatban.

Szina bulija végülis -számos szervezési nehézség leküzdése után- nagyon jól sikerült. Nyomatta a freestyle-t mindenki, még egy olasz srác is. Aztán az egyik lány hajnali 3-kor hazahozott minket Hartfordba, úgyhogy itthon aludtunk. Szina még ott maradt New Havenben.

2004-03-06T19:13:00.000-05:00

Ma kettős lázban égtem. Egyrészt megpróbáltam minnél többet elolvasni a jövő hétre feladottakból, másrészt lélekben készülődtünk Szina new haven-i szülinapi bulijára. Gyorsolvasással át is rágtam magam több mint 100 oldalnyi gazdaságföldrajzon. De érdekes volt, sokat tanultam Új-Angliáról. Íme egy érdekes szemelvény:
"Although Connecticut's per capita income was the highest in the nation and the overall poverty rate was under 7 percent in 1989, more than one-quarter of hte people in the city of Hartford, and more than 40 percent of the children, lived below the poverty level."
Megint sütünk palacsintát, remélem pont úgy fog sikerülni mint egy hete. MDF sokat gondol haza, álmában mindig otthon van. De ma este nem lesz időnk búslakodni és merengeni. Mert pörgünk majd, ezerrel. Ott is alszunk. Tök izgi.

2004-03-05T17:58:00.000-05:00

Újabb hét telt el. Lefoglaltuk a tavaszi szünet szállásait. Kíváncsi vagyok, milyen lesz az út... Majd meglátjuk.
Holnap van Szina szülinapi bulija New Haven-ben, majd még elválik, megyek-e. Mindenesetre már ma felköszöntöttük, és úgy örült, tök jó volt. Aztán meghívott minket egy-egy finom kis szivarra. Boldog szülinapot, Szina!

2004-03-01T00:04:00.000-05:00

Ezt a bejegyzést anyukámnak ajánlom. Mert ő főzte azokat az isteni hazai lekvárokat, amelyek segítségével csináltunk egy kis pozitív píárt Magyarországnak. A nemzetközi diákszervezet gyűlése keretében ugyanis palacsintát sütöttünk, és isteni jól sikerült, mindenki nyelte hevesen, az eper és szilvalekvár különösen az ínyükre volt. Meg is tanítottuk őket, hogy kell sütni a palacsintát, és Saiyingnak és Hollynak nagyon jól ment. Cserébe mi meghallgattuk az ő előadásukat Kínáról és Hongkongról. És végre megtudtam, hogy a túróban fér rá az a rengeteg írásjegy a kínai billentyűzetre. Hát elmondom a titkot: sehogy. A kiejtést billentyűzik be és a karakter megjelenik a képernyőn. Amúgy számoláshoz meg csak az egyik kezüket használják. Sok köztünk a különbség, de úgy látszik az olyan mennyei jóságok mint a palacsinta sok különböző embert össze tudnak hozni. Éljen a palancsinta hatalma!

a palacsinta

2004-02-29T11:06:00.000-05:00

A tegnap megint New Yorkban talált minket. Most már egy kicsit ismerősebb a környék is, MDF kiakakadt, amikor soroltam, hogy milyen autópályákon fogunk menni (I-84, I-684, I-287, I-87, I-95, I-91, lehet térképpel követni). Mellesleg a burkolat MDF szerint helyenként rosszabb volt, mint a volt Jugoszláviában.
De ez mellékes. A lényeg hogy gyönyörű idő volt, visszavonhatatlanul tavasz, és a meleg előcsalogatta, úgy tűnt, az összes newyorkit a téli barlangjából. Rengetegen voltak az utcán, főleg a mozgalmas mólónál, ahol fagyiztunk és megnéztünk egy szabadulóművészt. Megvettünk a buszjegyet és a kaliforniai vonatjegyet is, de megint csak meg kellett állapítanunk, hogy az Amtrak elég érdekes hálózattal rendelkezik. San Franciscoból L.A.-be például csak két átszállással lehet eljutni...
De NYC tényleg lenyűgöző, minden sarkon egy egészen más városba csöppen az ember, de mindenhol ott van valami könnyed kozmopolitizmus (van ilyen???) és a legteljesebb kapitalizmus. Pénz, pénz, pénz.
És ez itt MDF a Wall Streeten:

2004-02-27T20:43:00.000-05:00

Ha volt már a tér-idő kompressziónak önsajnáló ámde ártatlan áldozata, akkor az én vagyok. Az egész hét egy nagy rohanásban telt, plusz vegyük ehhez hozzá a szokásos túllihegést, és máris kész a vegytiszta frusztráció. Pedig -mondogattam magamban- közlekedéssel nem sok idő megy el, kb. két lépésre van minden. És mégis az a fránya időhiány. De néha leginkább: rohanás a semmibe.
Állj.
Legalább ezt a blogot megírom. Kedden NY-ba mentünk a Metropolitanbe, ahol is Szina összefutott Woody Allen-nel, MDF meg csóválta a fejét néhány posztmodern "Cím nélkül" alkotás láttán. Délután pánikszerű metrózás, fél óra a 14-edik utcától a 86-odikig, busz majdnem lekésve.
Őrült esszéírások, füstölő billentyűzet s közben azon gondolkoztam, miért nincs Love Major (v. legalább Minor). Lehetne mit tanítani. Pl. LV-101 Introduction to the Daily Practice of Love, for 2 credits with a community placement component. Utóbbi az lenne, hogy mindenkinek kéne választani egy párt akire egy féléven keresztül odafigyel és apró kedves gesztusokkal ajándékozza meg.
Merje valaki azt mondani, hogy ennek nem lenne educational értéke!!!

Holnap megint NY, megvesszük a kaliforniai vonatjegyeket is. Vasárnap meg magyar palacsintát sütünk a nemzetközi brigádnak. Plusz magát a szót is megtanítjuk, addig nem hagyják el a terepet!!!!

Ez van, meg a csatos bambi, mondaná Nonó. Meg a melír. Néha jó lenne otthon.

2004-02-23T18:09:00.000-05:00

Na épp itt az ideje, hogy szóljak valamit közvetlenebb környezetem bájairól. Szóval a kampusz egy gyönyörű, rendezett és (agyon)gondozott kis világ, ez előnye és bizony egyben hátránya is. Egy aranykalitka. Nem Amerika, nem a valóság. De így is szép és jó.
Aztán körülötte meg Hartford, egy valaha jobb időket élt hely, ahol itt-ott még észrevehetőek az egykori gazdagság és virágzás jegyei, de nagyon kell őket keresni. Valaha öt-hat szebbnél szebb mozi is volt a városban. Ezeket azonban a 60-as években lebuldózerolták, hogy a helyükre csúnya és személytelen betonirodaházakat építsenek, amikbe azóta se sikerült életet lehelni. Addig-addig romboltak, míg egy mozi se maradt. Aztán néhány éve a város szélén megnyílt a helyi tömegmultiplex, ahol a már említett incidens is történt. Sok pénzt áldoznak rá, hogy a várost élhetőbbé, barátságosabbá tegyék, olyan hellyé ahol a turista is megállhat és sétálhat egyet a belvárosban vagy elmehet szórakozni. Több-kevesebb sikerrel.

Sokan az autópályákat okolják a város haláláért, hát lehet benne valami....

Mellesleg tegnap MDF-fel bemelíroztuk egymás haját, úgyhogy most szőkecsíkosak vagyunk. Legalábbis a következő hajvágásig, Kaliforniában.

2004-02-23T00:10:00.000-05:00

Már mennyi minden negatívat írtam Amerikáról meg Hartfordról, igazán nem voltam igazságos. Szóval a nagyvárosi szegénység mellett, ami itt a kampusz körül van, Connecticut az unió leggazdagabb állama, ami az egy főre eső keresetet illeti, az életszínvonal 1999-ben az amerikai átlagnál 37%-kal magasabb volt. Szóval van itt zsé, csak a suli van rossz helyen. Ezt igazából akkor lehet látni, ha az ember rámegy az autópályára. Olyan autócsodák suhannak el hogy leesik a kelet-európai ember álla. A legújabb Audik, Merdzsók, Volvók, hatalmas és fémesen csillogó SUV-k (kábé sportterepjáró, de ennek a divatnak érdemes majd egy külön bejegyzést szentelni), hihetetlen.
Ma kimozdultunk, elmentünk New Haven-be (1 órára innen) a Yale-re, hivatalosan azért, hogy szurkoljunk a Trinity squash-csapatának, ami mellesleg a legjobb az országban. Áruló módon viszont MDF és én otthagytuk a sportcsarnokot és megnéztük New Haven-t, ami tulképp a Yale-ből áll, mármint a szép része. Igazi egyetemi hangulat volt, kerékpározó, olvasó, kávézó, használtkönyv-böngésző diákok.

Az elmaradhatatlan logo

Angliai hangulat...

2004-02-21T17:40:00.000-05:00

Újra itt a szombat. Ez hosszú hétvége lesz, mert hétfőn és kedden nincs tanítás. Kedden megyünk NYC-be, a Metropolitan Museumba. Elég olcsó a dolog, 15 dodóért oda-vissza visznek minket, Greyhounddal ugyanez a móka kb. 50 lenne. Biztos szép lesz.
Ma megint szenvedtem egy sort a Mac-kel, amin mozit kell csinálni. Kicsit más mint a PC, pedig nekem az is elég bonyolult. Na mindegy, majd megoldjuk.
Közben hétvégére eljöttek ide Szina olasz barátnői Bostonból, remélem lesz egy jó napjuk West Hartfordban, ami egy aranyos kisváros itt a kertek alatt. Főleg jómódúbbak lakják, és láss csodát, még sétálgatni is lehet és vannak beülős (nyáron kiülős) helyek. Ugyanide jártam tanítani és itt volt a tehénfesztivál is. Múúúúúúúúúú.....

Múúúúúúlnak a napok....már a tehenek is elköltöztek. Búúúúúú.....

2004-02-19T18:39:00.000-05:00

Még előző héten megkíséreltem lefordítani egyik kedvenc versemet, elég nehéznek bizonyult. Ezt tudtam kihozni belőle:

Wallace Stevens: Table Talk

Granted, we die for good.
Life, then, is largely a thing
Of happens to like, not should.

And that, too, granted, why
Do I happen to like red bush,
Gray grass and green-gray sky?

What else remains? But red,
Gray, green, why those of all?
That is not what I said:

Not those of all. But those.
One likes what one happens to like.
One likes the way red grows.

It cannot matter at all.
Happens to like is one
Of the ways things happen to fall.

Wallace Stevens: Asztali beszélgetés

Természetes, hogy a halál végleges.
Az élet, épp ezért, sosem muszájok dolga,
Inkább azé, hogy legyen, amit kedvelned érdemes.

Persze, de ha ez így van, vajon
Miért épp a vörös fa, szürke fű és
zöldesszürke ég a kedves nekem?

Hisz mi más marad? Mint a vörös,
A szürke, a zöld, de végtére is
Miért csak ezek?

Félreértesz: nem csak ezek. Csak ezek.
Ezek valók kedvem szerint
Ahogy a vörös pírjával mindent behint.

Biztos, hogy nem számít egyáltalán.
Hisz bármit is kedvelünk,
Jól tudjuk, ez végülis
Bárhogy másként is megeshetne velünk.

2004-02-19T00:19:00.000-05:00

Hát ez a nap is eltelt, különösebb esemény nélkül. Illetve megtanultam kimondani egy átlapozott könyvről, hogy "elolvastam". Hiába, rákényszerít a rendszer. Ennyi a trükk: ki kell szedni egy-két részletet, amit valóban tüzetesen elolvasol, és ezeket előadni, amikor megkérdezik "na és mi fogta meg a legjobban a könyvben". Az első ilyen akcióm elég jól sikerült. Most már csak meg kell írni egy esszét egy felületesen átnyálazott könyvről. De ezek után már asszem ez se lesz nagy gond. Ez már a lejtő, emberek?
Másik jó tipp: a szent szövegkiemelő, örök segítőtársa a diáknak. És legalább van valami színes dolog a betűrengetegben. Ma kaptam egy ilyet MDF-től. Olyan, amilyet mindig is akartam. Napsárga. Kicsi örömök, de ezek a legjobbak:

A másik meg, ha már a globalizációról volt szó, hát ma globális almalevet ittam. Nem ám hogy a lé meg a palack máshonnan valók, nem. Maga az almalé egy globálmix, a következő nemzetek almáiból: Németország, Ausztria, Olaszország, Magyarország (biztos szabolcsi), Argentína, Chile, Törökország, Brazília, Kína és Egyesült Államok. Igyuk meg a békelevet.

világalma

2004-02-17T21:47:00.000-05:00

Ma kaptam emilt Nana barátomtól, aminek nagyon örültem. Sajnos nem rózsás a helyzete, de, mint mondja, a "remény hal meg utoljára". Úgy legyen.
Sokat kell mostanában olvasnunk (mit 'nunk', egyedül vagyok az órán) a globalizációról, nagyon érdekes dolgokról írnak. Például az egyik könyvben valami olyasmi volt, hogy globalizált korunkban egyre többen rendelkeznek ún. "hibrid" identitással (identitásokkal), lévén hogy annyira megsokasodtak az egyént alakító kulturális és egyéb hatások. Valaki lehet például egyszerre több nemzetiségű, vagy lehet számos "rassz"-hoz (ez is egy béna szó) tartozó. Vagy csak "other category". A népszámlálási kérdőív mára teljesen konfúzzá vált a szerencsétlen statisztikus számára (non-Hispanic black, Hispanic white, other Hispanic, non-Hispanic white és a kombinációk száma végtelen).
Meg aztán van az "identitásszörfölés" (identity-surfing), amikor valaki évente váltogatja, hogy szerinte éppen milyen etnikum tagja, például. Most legyen okos az ember!
Este elbuszoztunk MDF-fel a moziba, és megnéztük (persze ingyé') a Eurotrip c. alkotást. Tömény sztereotípiatömeg, de vicces volt. Viszont azon kiakadtunk, hogy Pozsonyt úgy állították be, mint ahol teljesen primitív viszonyok uralkodnak, és most fektetik le a vonatsíneket. Na azért ennyire nem gáz, amcsikáim! Sőt hihetetlen, de vannak bizonyos dolgok, amik a Földnek annak a tájékán még jobbak is. Például a helyi tömegközlekedés.

2004-02-17T16:33:00.000-05:00

Olyan, mintha az egész kampuszra álomport szórtak volna az égből. Mindenki álmatag, le van lassulva. Vagy csak azért érzem így, mert én ilyen állapotban vagyok? Talán. De mégis. Ma feltűnt valami. Nálunk, még az egyetemen is, az óra kezdete előtt mindenki duruzsol, mesél, pletykál, röhögcsél, dumál. Itt meg? Olyan mint egy kriptában. A diákok bejönnek, leülnek, és teljes, magukelénézős kussban várják ki, míg bejön a tanár. Néha ez az általános letargikus csönd az órán is megmarad a részükről. Esetleg egy-két ásítozva odavetett hozzászólás. Ma meg is jegyezte Lícs tanár úr, hogy "gyerekek, mi ez a csönd? amikor bejövök, beszélgetések moraját kéne hallanom". De nem, mindenki mint a hal. Ami ebédre volt. Döglött a délután.

2004-02-14T16:01:00.000-05:00

Hű de mennyi mindent kaptam névnapomra! Először is, nagyon sok mindenkitől szebbnél szebb elektronikus képeslapokat (volt közte egy kis gonosz, de igaz képeslap is Nővérkémtől), Szina írt nekem egy cédét meg kaptam csokit, MDF-től pedig egy nagyon szép kézzel készített "csókert". Aztán a Sheree meg a Tico felvett minket a Vernonon és kocsival mentünk a Matherbe brancsolni. El vagyunk kényeztetve.

2004-02-13T14:02:00.000-05:00

Ma meg kellett állapítani, hogy az ebédlőben enni olyan, mintha az ember visszacsöppent volna általános nyolcadikba, vagy legalábbis gimi elsőbe. Iszonyú a hangzavar, mindenki visít és próbálja túlüvölteni a másikat, sokan úgy esznek mint a kismalacok. 20 perc után úgy zsibong a fejünk, hogy muszáj eljönni...
Végre sikerült megcsinálnom a weboldalamat, és úgy örültem, nagyon sok mindenki küldött Valentin napi üdvözletet otthonról, még Bundika és Ádika is.
Hogy errefelé mit művelnek Valentin-nap gyanánt, az már-már a botrányt súrolja, de mindenesetre ilyenkor tombol a fogyasztói szellem, és mindent megvesz, ami piros szivecskés mintájú, alakú vagy csomagolású. Még embereket is árulnak, de az legalább jótékony célra megy....

2004-02-11T12:54:00.000-05:00

Ma reggel munkába menet éreztem, hogy tavaszi napnak nézünk elébe. Tipikusan az az idő volt, amikor otthon elő szoktak bújni az első hóvirágok. Kérdeztem is az irodában Christie-t és Margaretet, hogy találkoztak-e már az idén hóvirággal (snowdrop), de csak értetlenül/kérdőn néztek rám. Mint utóbb kiderült, itt Amerikában egyáltalán nincs hóvirág. Pedig otthon már biztos árulják a nénik a Déli pu.n a metrókijáratnál.

itt ezt nem ismerik...

2004-02-09T23:30:00.000-05:00

Szina és Knickee is sokszor említették már, mióta itt vagyunk, a félelem egészen egyedi amerikai kultúráját. Ez a Trinity esetében azt jelenti, hogy egyáltalán nem tanácsos a campus-ról kimozdulni. Az események aztán sajnos mindig igazolják ezeket a félelmeket. Mióta visszajöttünk a szünetből, már számtalan rablás volt a kampusz területén, verekedés is. Mivel az egyetem területe teljesen nyitott, bárki besétálhat, és a diákok többségének anyagi hátterét tekintve ez a hely valóságos aranybánya a környék nyomornegyedének bűnöző elemei számára. Ma arról beszéltek páran az ebédnél, hogy a hétvégén a sarki benzinkútnál volt lövöldözés, a mai késő esti hírek pedig arról számoltak be, hogy késelés volt egy hartfordi középsuliban, többen súlyosan megsérültek. Az iskola azt fontolgatja, hogy fémdetektoros ellenőrzésnek vet alá minden diákot, ahogy belép az iskolába. Gáz. És ahol erről szól a közoktatás, az már rég rossz. Valami nagyon el van cseszve.

2004-02-09T20:12:00.000-05:00

Elég jó napnak járok a vége felé. Munka ugyan nem nagyon volt, viszont végre hazahoztam a növényeimet, amik úgy tűnik túlélték a téli szünetet nélkülem is, biztos meglocsolta őket néha a takarítónő. Nem is hinné az ember, mennyit változtat néhány zöldség egy szoba hangulatán. így sokkal otthonosabb.
A nap hihetetlen élménye: ebédnél megtöltöttem az üvegemet kékszínű üdítővel, és láss csodát, a benne ázó citromszelet néhány óra alatt teljesen bekékült. Úristen, ha ez így elváltozik, vajon a beleink hogy néznek ki majdnem fél év amcsi műkaja után???? Mostmár mindhármunknak puffadási stb. panaszaink vannak. Rendes ételt akarunk!!!!!

Íme, örök mementóként

az a bizonyos kék citrom

2004-02-07T17:18:00.000-05:00

Ma délután kicsit megmozgattuk magunkat a dzsimben. Nagyon pöpec kis tornaterem, mindenféle géppel felszerelt. És itt a béna 'nerd'öknek se ciki wörkautolni. Sőt, miközben a biciklit tekered, nézheted a tévét (általában valamilyen sportcsatorna megy), szól a zene, és még olvashatsz is órára. Most éppen az amerikai álomról olvastam el egy fejezetet, ami arról szól, hogy az amerikaiak mindig is meg voltak győződve arról, hogy noha nem mindenkinek sikerülhet meggazdagodni (to make it), mindenkinek elidegeníthetetlen joga van az önfejlesztéshez (self-improvement), és ezzel a jogukkal élnek is. Mindig lehetsz jobb. A boldogságért való küzdelem a lényeg, nem a boldogság elérése. Itt tilos letörni, feladni, megadni magunkat a sorsunknak. Sovány és túlsúlyos, mindenki zenére wörkautol a dzsimben. Hogy erősebb, egészégesebb legyen, és nem utolsósorban, hogy jobban nézzen ki.

2004-02-07T13:18:00.000-05:00

Ma van blogger életem második napja. Igyekszem alakítgatni az oldal kinézetén. Most ennyi.

2004-02-06T23:10:00.000-05:00

Hartford madártávlatból

2004-02-06T22:37:00.000-05:00

Most jelenleg ebben a pillanatban ebben a varosban lakom.

2004-02-06T13:45:00.000-05:00

Udvozlet mindenkinek odakint a virtualis terben. A metro elindult, kerem vigyazni, az ajtok zarodnak, a kovetkezo allomas.... hat ez majd meg kiderul.
Ez az elso blogentrym. Nem akarom tul hosszura nyujtani.
Meg egyszer szia mindenki, de foleg sziaszina, te batoritottad a metrot, hogy elinduljon.